Miniszter úr, tisztelt ünneplők, hölgyeim és uraim!
A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. Bibó István, a forradalom államminiszterének gondolata szikár pontossággal írta le azt az érzületet, mely azokban az októberi napokban végigsöpört Magyarországon. A Rákosi rendszer lefojtott indulatai elementáris erővel törtek fel, s ez az erő egyszerre adott bátorságot a pártállammal szemben, és hitet egy jobb ország megteremtésének lehetőségében. A kívülállók számára szinte érthetetlen gyorsasággal szűnt meg a félelem, Gerő Ernő fenyegetése pusztába kiáltott szó maradt.
Úgy gondolom, hogy rendkívüli erőket képes mozgósítani, ha az emberek olyan célt látnak maguk előtt, amivel képesek azonosulni.
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
Ez tette Rómát föld urává,
Ez Marathont s Budavárt hiressé.
– írta Berzsenyi Dániel 1807-ben a Magyarokhoz című versében.
Leköszönő polgármesterként azt mondhatom, volt cél és voltak eszközeink is ahhoz, hogy Óbuda polgárai számára olyan víziót vázoljunk fel, amely valódi közösségteremtő erővel rendelkezik. Az utat kijelöltük, de nem mehettünk végig rajta városépítő munkánk során. Ha azt kérdezik, hogy akkor mi értelme volt a sok erőfeszítésnek, csak azt mondhatom, hogy célok nélkül nincs értelmes élet. Mi megmutattuk, hogy miként lehet felépíteni egy szociálisan érzékeny, kulturálisan elkötelezett, nyugodt és békés települést, egy valóban polgári kerületet. Pontosan tudjuk, hogy mit veszíthetünk el, következésképp azt is, hogy miért érdemes küzdenünk.
Mi ma is hisszük, hogy amit elkezdtünk, az egész közösségünk javát szolgálja, ezért továbbra is érdemes mellette kiállnunk. Nagy Imre szavaival élve: „csapataink harcban állnak”. Az önkormányzat képviselőtestületében hat képviselőnk fogja folytatni a közösségépítés munkáját. Határozott kiállásunk, akár egy új kezdet zászlóbontásaként is tekinthető. Ezért aztán arra kérek mindenkit, aki egyetért céljainkkal, akik számára fontos Óbuda polgári karakterének megőrzése, hogy saját lehetőségeihez mérten támogasson bennünket. Ami engem illat, azt mondhatom önöknek, hogy én maradok és továbbra is küzdök céljainkért és értékeink megvédéséért.
1956-ban a pesti utcán, kart karba fonva vonultak a fiatalok, s lelkesedésük mindenkire átragadt. A néhány száz egyetemista demonstrációja – rövid idő leforgása alatt hatalmas tömeggé terebélyesedett. A forradalom győzött, s bár azok az októberi napok a szabadság eufóriáját hozták, a kibontakozás a várakozások ellenére megszakadt.
A mai ünnep alkalmából én sem remélhetek mást, mint forradalmár elődeink 1956-ban. Továbbra is hinnünk kell a magunk igazában és abban, hogy a kitartásunk egyszer újra meghozza gyümölcsét.
Kedves barátaim!
Egy demokratikus választás kulturált, polgári társadalmak esetén soha nem harc. Van, aki annak szeretné láttatni, de ez méltatlan lenne azoknak az ’56-os hősöknek emlékéhez, akik valóban életüket kockáztatták a budapesti harcokban. Ezért helyesebb, ha világnézetek küzdelmeként tekintünk rá. Hit, erkölcs és teljesítmény. Ezek a mi értékeink, és ez, amit sohasem fogunk veszni hagyni, legyen bármilyen nehéz is a küzdelem. Mi értékközösséget alkottunk akkor is, amikor jól mennek dolgaink, és most is össze kell tartanunk, amikor fájó veszteségeket szenvedtünk.
Akár a Schmidt kastély ’56-os hősei, mi is kitartunk a végsőkig. Mai megemlékezésünkön azt kívánom mindannyiunknak, hogy a jövőt illetően merítsünk erőt Pércsi Lajos őrnagy, Erdősi Ferenc hadnagy, Csiki Lajos alhadnagy és a Schmidt kastély ellenállóinak 1956-os példájából. Büszkék lehetünk bátor kiállásukra. Ezen túl nincs szükség több szóra. A tettek minden körülmények között, minden időben magukért beszélnek.