Közösségi terek és nívós programok létrehozására vállalkoztam

Óbuda, Budapest III. kerülete az ország hatodik legnagyobb városa lehetne. Nemcsak méretében, de figyelemre érdemes kulturális életét tekintve is. Ha pedig ez így van, nem haszontalan kicsit közelebbről is szemügyre venni e fővárosi kerületet. A fejlesztésekről és a kiváló lehetőségek kihasználásáról a III. kerület kulturális életét 13 éven át aktívan alakító Bús Balázst kérdeztük.

2006-tól vezette polgármesterként Óbudát. Azt ezt megelőző időszak kulturális törekvései közül, ha egy dolgot kellene kiemelni, mi lenne az?

2001-ben készült el a kerület kulturális koncepciója. Bersényi Iván szocialista politikus ebben azt a célt tűzte ki, hogy a kerületi költségvetés 1%-át érje el a kultúrára szánt forrás. A cél irányával olyannyira egyetértettem, hogy városvezetői időszakom végére, 2019-re a támogatást már 8%-ra bővítettük. Legfontosabb feladatnak máig a közösségépítést tartom, ennek pedig a közösségi terek az elsődleges színterei. Fontos feladatként tekintettem ezek létrehozására, mellette pedig olyan programokat dolgoztunk ki, amelyek keretet adtak a közösségi találkozásoknak.

Hol találhatók ezek a terek?

Első lépésként pártházakat alakítottunk át közösségi terekké. Az MDF-éből lett a Kaszásdűlői Kulturális Központ. A Banán klub is pártház volt korábban, de klubként elsősorban nem az itt élőket szolgálta. Ebből lett a Csillaghegyi Közösségi Ház. A Kiscelli utcában, a Kisgazda pártházból pedig olyan idősklubot hoztunk létre, melyben számos kiállítás és rendezvény is helyet kapott.

Civil házat is beindítottunk, sajnos az új városvezetés azóta bezárta, az épületet pedig eladja. Az Esernyős, mely előtte testületi iroda volt, olyan új kulturális centrum lett, amely egyszerre funkcionál turisztikai központként, kortárs galériaként és rendezvénytérként és coworking irodaként is. Szemben vele a Fő téren áll a gázfogadó, melyből Budapest legkisebb kávézóját alakítottuk ki. Régóta és sokan ismerik a San Marco közösségi házat is, melyet felújítottunk.

A könyvek ‒ bár olvasásuk magányos műfaj ‒ szintén a kultúra szerves részei. Erről mi jut eszébe?

Az Ezüsthegy utcai könyvtár. Bár régen is az volt, de azt a Fővárosi Önkormányzat bezárta, mi viszont visszaszereztük és visszaadtuk eredeti funkcióját. Aztán ott vannak a könyvmegállók, melyekből a vigyél és hozz egy másikat elv alapján, már 12 helyszínen juthatnak olvasnivalóhoz az érdeklődők. A gyerekek számára a Máltai játszóterekre is telepítettük ezekből a könyvesszekrényekből. Szakmailag mindezeket a Platán könyvtár kezeli. Nyáron a Római-partra mozgó könyvtárat vittünk, az ott működő Fellini Római Kultúrbisztró nyári filmvetítései pedig bekerültek az Óbudai Nyár programsorozatába.

Óbudán, már csak az ókori emlékek miatt sem kerülhető meg a múzeumok kérdésköre.

Valóban ez a terület a kultúra egyik tartóoszlopa. Ezért is erősítettük meg az Óbudai Múzeumot, melyben a játék gyűjtemény is helyet kapott. Minden évben megrendeztük a képzőművészeti és fotó tárlatot, a díjazott pályaművek pedig az Óbudai Múzeum kortárs gyűjteményébe kerültek.

Átvettük a Goldberger Textilipari Múzeumot és új múzeumot hoztunk létre a keretein belül, ezzel szinte minden múzeumi elnyerhető díjat begyűjtöttünk. A Szindbád és Krúdy tematikus negyed az ott működő múzeumok és galériák összefogásának, közös programjaiknak, no meg a hely szellemének köszönhetően különös atmoszférájú pontja lett a kerületnek. Kiváló együttműködést alakítottunk ki a T-Art Alapítvánnyal, a helyi képzőművészek szélesebb körű bemutatása ebből a kapcsolatból nőtt ki. A kerületiek számára egyébként ingyenessé tettük nem csak a kerületi fenntartású-, de az összes kerületben lévő múzeum látogatását (a gyerekek múzeum-pedagógiai foglalkozását is támogattuk). Úgy tudom, ezeknek a múzeumoknak a látogatottsága közel a duplájára nőtt a kerületiek körében.

Csak lazábban kapcsolódik ide, de azért megemlíteném a szabadtéri kiállításokat is, melyek (reprodukciók formájában) kivitték a képző- és fotóművészetet az utcákra az emberek közé. Vándorkiállításként az alkotások később iskolák kerítésein is itt-ott feltűntek.

A legszélesebb elérést biztosító-, és talán legnépszerűbb kerületi kulturális események azonban mégiscsak a nagyrendezvények voltak. Egyetért?

Igen. Az Óbuda Napja, az Óbudai Nyár és a közvélemény által a leginkább családbarátnak tartott Advent Óbudán volt a három legnagyobb, de emellett a Kézműves Sörök Fesztiválja, a Bor nap és a Civil Nap is jelentős tömegeket vonzott a kerületbe. Ugyancsak nagyon népszerű (a kerület határain kívül is) a Kobuci Kert, melynek a Zichy-kastélyban biztosítottunk helyet. A Kobuciban, az általunk is támogatott Óbudai Blues fesztivál évenkénti megrendezése a hely igazi színfoltja lett.

A filmvetítés hosszú ideig a kerület mostohagyermeke volt, mi azonban Csillaghegyen, Békásmegyeren és az Esernyős égisze alatt is létrehoztunk egy-egy mozit. Ezek részben art mozik lettek.

A klasszikus zene mennyire került a látóterébe?

A Danubia Szimfonikus Zenekar teljesítménye és elismertsége okán elnyerte Óbuda önkormányzatának támogatását, számukra próbatermet is biztosítottunk az egykori Flórián mozi felújításával. Hosszú hányattatás után az Óbudai Népzenei Iskola a küldetéséhez méltó helyszínen, a volt Építész Múzeumban lelt végső otthonra.

Több személyes élmény is köt a kerület kulturális eseményeihez. A Sziget fesztiválra például minden évben kijártam, amíg nem választottak polgármesterré. Később Gerendai Károllyal nagyon szoros és partneri együttműködést alakítottunk ki, ennek nyomán pedig a Hajógyári sziget kisebb fejlesztéseire is sor kerülhetett.
Az Óbudai Nyár programjai közül a Benkó Dixiland Band koncertjei álltak a legközelebb hozzám. 2015-ben Sándorral megbeszéltük, hogy a Kiscelli templomtérben előadják a karácsonyi misét. Torokszorító élmény volt, ahogy a zenekarvezető halála ellenére, Benkó Sándor családtagjai előtt a zenekara ott és akkor eljátszotta a programot.
Ugyancsak nagy hatást gyakorolt rám az amfiteátrumban előadott Keep Floyding, Pompei koncertje volt, mert úgy éreztem, az ott bemutatott látványban és dallamvilágban sűrűsödött össze ‒ számomra legalábbis ‒ Óbuda múltja és jövője.

Ha jól tudom, a III. kerületben működött a híres MAKONA Építész Stúdió is.

Igen, a Kecske utcában, amelynek egy részét a híres építészről neveztünk el. Ennél azonban fontosabb, hogy az alapító Makovecz Imrével nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki, vele kezdtünk el tervezni egy új csillaghegyi bölcsődét, melyet egyik tanítványa fejezett be végül. Először itt, majd az óvodákban is elkezdődtek azok a népzenei programok, melyeket Kobzos Kiss Tamással közösen találtunk ki, s melyek mára országos ismertségre tettek szert.

A közterek nem egyszer szimbolikus helyszínek vagy épp szimbólumok hordozói. Hogyan viszonyul hozzájuk?

Közös múltunknak a kerületben is vannak kitűntetett pontjai. Fontosnak tartottuk, hogy végre megújulhasson a csillaghegyi országzászló és környéke. Rendbe hozattuk a Flórián szoborcsoportot és a kiscelli kálváriát. Szobrot emeltünk Harrer Pálnak, Óbuda első polgármesterének, nem messze tőle pedig Krúdy híres hősének, Szindbádnak is. Az új 1848-as emlékparkban Czetz János tábornok lovasszobra magasodik, melyet egy argentin szobrászművész, Vivianne Duchini alkotott, az Árpád Gimnázium előtt pedig a lengyel Katinyi mártírokra emlékezhetünk.

A kerületi lokálpatrióta szemlélet alakítható?

Úgy mondanám, ha csírájában megvan, akkor erősíthető. Ezért is hoztuk létre az Óbudai Anziksz című kulturális periodikát, mely tele volt helyi izgalmas történetekkel és személyekkel. Mellette könyvek kiadását is támogattuk, összesen hét kötetet is kiadtunk. A teljesség igénye nélkül Féja Géza, Kassák Lajos, Csukás István és Nagy László műveit (utóbbit már civil szervezetünk égisze alatt).

A kultúra határterületén találhatók a közösségi kertek, de az itt élők számára a növények gondozása nem csak a közösségi kapcsolatokat erősíti, de az esztétikumon keresztül magáról a városról is mesél. Óbudán ebből három is épült. Rengeteg civil szervezetet és civil programot támogattunk, én magam az Óbudai Széchenyi Kör elnöke is lettem.

Nem én mondom, de a III. kerület az elmúlt évtizedben a főváros egyik kulturális csomópontjává nőtte ki magát. Ennek köszönhetem a 2018-ban nekem ítélt Henszlmann Imre szakmai díjat, a lengyel kulturális és történeti kapcsolatok erősítéséért pedig az Országos Lengyel Önkormányzatól kapott Szent László díjat.

Ezeket az eredményeket nem lehetett volna elérni, ha nem alakult volna ki a kulturális élet különböző szereplői között kiváló együttműködés. Mind emberileg, mind szakmailag sokra tartom azokat az embereket, akikkel volt lehetőségem együtt dolgozni. Varga Mihály miniszter úr támogatása nagyban segítette ezt az együttműködést. 13 éves polgármesterségem alatt számos területen értünk el komoly eredményeket, de talán a legbüszkébb a kultúra ügyének előremozdítására vagyok.

B. E.